Sophie, te drága

Melyik anyuka ne hallott volna már Sophie-ról, a zsiráfról? Na például én. Soha! És mit szalasztottam el - de csak majdnem! Ahogy már itt-ott említettem, tombol a fogzás kis B.-nél, én meg mindenhol csak erről meg az átalvatlan éjszakákról tudok nyávogni, így nem csoda, ha minden ismerősöm ezekkel kapcsolatos praktikákkal lát el. Így történt az is, hogy egy kedves, szintén kisbabás barátném bemutatott Sophie-nak. Hogy ki ő? Egy rágható zsiráf, bocsánat, egy nagyon híres rágható zsiráf. Ő a rágókák mercédesze, sőt, azt kell mondjam, kutatásaim alapján Sophie több ennél, ő egy státusz szimbólum. Még csak nem is sejtettem, amikor rákerestem a google-ban, hogy mekkora kultusz épül köré. Sőt, azt hittem, majd nem fogom megtalálni (ha-ha-ha). De aztán láttam, hogy minden nyelven van saját honlapja (itt már gyanakodtam), rajta van a wikipedián (http://en.wikipedia.org/wiki/Sophie_the_Giraffe) és ami a legfontosabb, találtam egy olyan honlapot, ahol bulvárfotókat gyűjtöttek össze amerikai celebekről, akiknek a gyerekük ilyen zsiráfot rágcsál. Emiatt természetesen "okkal" baromi drága. Jó, nem vészesen, itthon 4000Ft, de ha belegondolunk, hogy egy darab gumi, ami (bocsánat Sophie!!) még csúnya is, hááát. Mert valljuk be, láttunk azért nála már szebb gyerekjátékot. Amikor még tudatlanságban éltem, láttam egyszer egy kisfiút, aki egy ilyen kis zsiráfot rágcsált és őszintén szólva az volt az első gondolatom, hogy szegénykém, na ennek a gyereknek a szülei se költöttek sokat babajátékra, odaadták neki az otthon porosodó gumi zsiráfot, aztán rágja csak azt. Milyen butuska voltam - hiszen egyrészt Sophie óriási kult figurája a babajátékoknak ÉS nem egyszerű gumiból készül, hanem 100% természetes kaucsukból!!!! És ha ez nem lenne elég, azt írják róla, hogy segíti a látást (hiszen lehet látni! ), na de amit még találtam róla :) - egy bababolt honlapján azt írják, hogy mivel megnyomásra sípol, rávezeti a csecsemőt az ok-okozat összefüggéseire és ezzel a hallást és a gondolkodást is fejleszti. Tehát, ez a kis rondaság a világon mindenre jó, azt hiszem tulajdonképp egy kisbabának elég is lenne egy darab ilyen kaucsuk csoda ahhoz, hogy felcseperedjen. Na most azért el kell árulnom, hogy minden cinizmusom ellenére kezdem úgy érezni, hogy kis B.-nek tényleg kellene egy ilyen csúf kisállat. :)))))) Az lesz a vége, hogy megveszem, odaadom neki és soha az életben nem harap rá. Én ezt már előre látom. Nem baj, ha egyszer lesz kutyánk, majd elrágcsálja ő Sophie-t négyezerért. :)  (Persze az is lehet, hogy Zsófika joggal szupersztár és B. imádni fogja, vele alszik majd és az oviban is úgy kell majd kikönyörögni a kezéből.)

miniszabi

A múlt héten (majd ezen a héten is!) elutaztam egyedül ... a hálószobába. Egyszer csak azt mondta B.apuka, hogy menjek, 1 órát töltsek el egymagam, úgy, ahogy szeretném. Először azt gondoltam, ó, akkor hajat mosok vagy (kb.10 hónap után először végre) kifestem a körmöm... Aztán pár másodperc múlva észhez tértem - "Normális vagyok én?? Hajat mosni üvöltés közben is tudok, a körömlakkom meg 3 mosogatás után félig lejönne, a másik felét meg sose lenne időm lemosni, nem-nem: ALSZOM!". Aztán rájöttem, hogy mivel borzasztó rossz alvó vagyok, valószínűleg 48 percig forgolódnék csak és hallgatnám a saját szívdobogásom, mire végre elaludnék, majd 10 perc alatt lenne egy jó kis rémálmom, amiből aztán már kelhetnék is fel. Szóval az alvás nem játszik, amúgy is hallanám, ahogy üvöltözik a kis B, a füldugót meg utálom, szóval a legjobb módja a szabadidőm eltöltésének a film-sorozat-akármi nézés vagy inkább bambulás !fülhallgatóval!. És milyen okos voltam! Utána mintha kicseréltek volna, minden anyukának ajánlom!!!! Egy szabály van viszont, mivel egy anyuka keze-lába és minden mozgatható testrésze egész nap mozgásban van, ezeket ki KELL kapcsolni. És itt most az agyra is gondolok. Semmi dán dráma, semmi Legyen Ön is milliomos, nem-nem, szigorúan bődületesen nagy butaságokat vagy esetleg könnyed, vicces sorozatokat, ilyesmit szabad ilyenkor nézni. Jó, persze, be lehet próbálkozni valami intelligenciánkhoz mért okos műsorral, de aztán ne csodálkozzunk, ha semmi hatása sem lesz a terápiának. Az én választásom ezúttal ... Na jó, mielőtt leírom, kell egy kisebb mentegetőző előszót ideapplikálnom, hogy ne legyen vérciki. Szóval én rengeteget aggódom, izgulok mindenen, ez a terhesség alatt sem volt másképp, sőt. Például egyfolytában azon aggódtam, hogy majd eszem valami olyat, amivel ártok a babának. Így hát mikor terhes lettem, utánaolvastam, mik a tiltott kaják stb... Na hát ezt senkinek se ajánlom!! Internetes kutatásom csak megerősített benne, hogy milyen veszélyekkel jár az étkezés :) , ugyanis a terhességgel kapcsolatos blogok (nem mindegyik persze, de akad belőlük bőven) ebben a témakörben tele vannak olyan nők prédikációival, akik nagy betűs ŐRÜLTEK!! Mert én csak aggódtam csendesen, de ezek a nők olvasnak, rengeteget, megjegyzik a rémhíreket - ROSSZUL - és vég nélkül ijesztgetnek! A netes nők (továbbiakban NN) szerint ugyanis nagyrészt minden tiltott. Halálos mérgek vannak ugyanis mindenben, ami a földben nő, mint megtudtam :)))), ne együnk halat, tojást, de ha lehet, inkább húst se és legjobb, ha tartózkodunk a tejtermékektől is, viszont nagyon fontos, hogy rendesen táplálkozzunk, együnk zöldségeket-gyümölcsöt, csak NEHOGY olyat, ami a földben nő vagy a fáról szedték, vagy külföldről van vagy itthonról vagy konzerv vagy fagyasztott. Követhetetlen az NN-ek okfejtése (és leginkább ellentmondásos) és az a legrosszabb, hogy mindenhol ott vannak, hozzászólnak, kérdeznek egyet, aztán 5 kommenttel később észrevétlenül visszaszivárogva a beszélgetésbe válaszolnak a saját kérdéseikre egy 2000 szavas esszében. Borzasztó! Szóval úgy gondoltam, most, hogy aztán nem is tudom kinek mit lehet elhinni, inkább a megérzéseimre hagyatkozom és még valamire. Eszembe jutott, hogy létezik egy műsor az Mtv-n, amiben terhes tiniket mutatnak be kb. a 6. hónaptól a szülés utánig. Arra gondoltam, ezek a nem olyan nagyon okos, amerikai kislányok bizonyára nem izgatják magukat vegyszeres déli gyümölcsökön és mégis mindig egészséges, szép babákat hoznak a világra. Szóval elkezdtem nézni őket önnyugtatásképp és nem csalódtam. Az egyetlen dolog, ami valóban, nagyon aggasztja őket a terhesség alatt, az nem más, mint hogy milyen ruhába férnek majd bele így terhesen, amiben mehetnek majd a végzős bálra. Semmi kaja para, semmi "jaj, ha koncertre megyek, akkor az nem túl hangos a babának?", semmi-semmi, imádtam!!!! Persze nem mondom, hogy követendő példák, sőt, de lenyugtatáshoz felhasználható esetek. Így a kis terhes tinibrigádommal az oldalamon sikerült is úgy a 8. hónapra lenyugodnom. Szóval végtelenül ciki vagy nem, én nagyon hálás vagyok ezeknek a megesett kis tizenéveseknek a nemtörődömségükért. És az Mtv mindenre gondolt, hisz a sorozatnak van folytatása, a tini anyukák mindennapjairól szól. Nos, ebbe temetkeztem az én a kis vakációm alatt. Túlzottan nem lettem okosabb, hiszen sokat nem változtak az anyukák, nincs itt semmi bonyodalom, tápszer van és bébiszitter stb. De azért az agyamnak jól esett, hogy egy percre se mozdult meg. Úgyhogy ismét köszönet nekik. Azért a teljes elbutulást megelőzvén legközelebb olvasni fogok. Egy magazint!! Semmi Háború és béke!

patent

Fogzás van, így a szabadidőm csak rejtve kapcsolódik hozzám, most is csak lopva 125 részletben tudok írni. A napokban eszembe jutott mennnnyi idő megy el erre-arra... Főként az etetés kapcsán vettem észre óriási időveszteséget. Én, aki valaha azt gondoltam, a szoptatásnál nincs fárasztóbb dolog a világon és abban a percben, ahogy elérjük a társadalom által is elfogadott befejezési időszakot (általában 6 hónap után már nem néznek rád vérben forgó szemekkel, ha abbahagyod) én bizony leszámolok vele, elbúcsúzunk szépen és ne is lássam a mellszívót (jaj, de utálatos ez a szó),  a szoptatós melltartót (ez meg még rosszul is néz ki) és semmi arra utaló tárgyat, amíg nem érkezik egy újabb kisember a háztartásunkba. Ehhez képest most, hogy elérkeztünk a gyümölcsök-zöldségek világába, néha eljátszom azzal a gondolattal, hogy mondjuk 2 éves koráig inkább csak szoptatnám a kis B-t, ha lehet... De persze nem lehet, nem is fogom, eszembe se jut (csak néha). Viszont a hőn áhított harmadik kezemre ezennel rászerelnék egy zöldséghámozót és egy botmixert valamint még egy bőrréteget, ami napi 1000 mosogatás után is pihe-puha, mert már kezdem úgy érezni, hogy az ujjaim helyét apró faágak vették át. Ki gondolta volna, hogy egy szerencsétlen répát egy kisebb darab krumplival összefőzni ennyire utálatos dolog?! Igazából maga a főzés nem az, az etetést is szeretem, mókás, ahogy eddig ismeretlen pofákat vág a kis B., amikor sértegetem ezekkel a zöldségekkel. Viszont a hámozás és a mosogatás átvették a sterilizálás iránti negatív érzelmeimet. Nem, nem azért, mert már nem sterilizálok, csak mert azt már megszoktam, szinte észre se veszem, amikor csinálom. Ezen kívül persze még rengeteg dolog van, amire elmegy az anyuka nap, például, ami a második helyen áll az időrabló toplistámon, az a patentolás. Ki gondolta volna, hogy valaha hetente több órát töltök majd el babaruhák félre és újra meg újrapatentolásával? Esküszöm a pelenkázás nem is zavar, de ezek a francos patentok, megőrülök tőlük! És a gomb még rosszabb, de olyan ruhát MÁR nem is veszek, ami gombos - hát nem őrültem meg! (Sajnos a Jézuska hozott egy gyönyörű ruhát, ami gombos, de az annyira szép, hogy annak megbocsátom a gombosságát.) 

Szerencsére a szuperdolog toplistámon is elég sok minden szerepel, az első helyen most például a PUSZI áll, mert bizony ám, a kis 7 hónapos egyfogúnk már puszilkodik!! És melyik anyuka ne patentolna boldogan végig hetente 2-3 órát egy óriási nyálas manócska pusziért??!!

A "szörnyű" anya

Sok mindennel kapcsolatban érzem bizonytalannak magam, mint anya, hiszen kezdő vagyok még a "szakmában", de azért van egy-két dolog, amiről biztosan tudom, hogy jól csinálom. Mégis pont ezek kapcsán talál meg egy-két szúrós néni pillantás nap, mint nap. Egy kis összeállítás abból, amit a nénik szerint nem, szerintem meg jól csinálok, mint anyuka.

Hordozó

Nagyon szeretem hordozóban vinni a kis B-t, mert sokkal kényelmesebb, mint mindenhova beszenvedni a babakocsit (emeltről le-föl, buszra föl-le, ajtókon be-ki), ezért gyakran is használom. Van viszont egy néni réteg, amely (esetleg a generációs különbség kapcsán) ezt a módszert elfogadhatatlannak találja. Ezekkel a nénikkel és szúrós pillantásaikkal általában a földalattin szoktam találkozni. Meglátnak és bummm, ott van a szemükben, hogy "na itt van még egy, hát meg van a véleményem". És a nénik nem szeretik a véleményüket magukban tartani, így, ha ül mellettük valaki, akkor annak, ha nem, akkor csak úgy a levegőbe kieresztik azt, hogy "véletlenül" meghalljam. - "Hurcolja azt a szerencsétlen gyereket, mint egy afrikai nő...borzasztó, borzasztó!- rázzák a fejüket". Az a "szerencsétlen gyerek" valóban "szörnyűségeken" megy keresztül ezalatt - gondolom magamban ilyenkor - hiszen az anyukáján lóg épp, amit nyilvánvalóan minden csecsemő utál :), testmelegben van, érzi az anyukája szívdobogását, ez nyilvánvalóan szintén rémisztő egy kisbaba számára :), valamint mivel rendkívül közel van az arcomhoz az övé, elég kicsi időközönként meg-megpuszilgatom út közben, ezzel újabb lelki sebeket okozva a gyermeknek. :) 

(Attól amúgy én is kiborulok, amikor 1-2 hetes csecsemőket kötöznek a hátukra hordozókendőben...de azok az anyukák is biztosan tudják mit csinálnak...)

Sapka

Amikor belépünk valahova, általában kicsit levetkőztetem a kis lurkómat, leveszem a sapkáját stb., hogy ne melegedjen rá a 20 fokkal melegebb épületben. Már szinte félve teszem ezt, mert mostanában rendszeresen történik meg velem ilyenkor a következő: megrohamoz egy néni és jól megmondja a véleményét. A legutolsó esetre még elég jól emlékszem, úgyhogy idézem a beszélgetést:

néni: Meg fog így fázni az a gyerek! Kéne neki egy sapka, anyuka!

én: Ó, van neki sapkája (itt még nem sejtem, hogy a reakciómra cseppet sem kíváncsi a néni) - majd elkezdem lóbálni a kezemben lévő bélelt, abszolút téli baba sapkát - csak levettem, amíg bent vagyunk az üzletben, nehogy ráizzadjon.

néni: Egy megfázás nagyon csúnya tud lenni egy ilyen kisbabánál...

én: Igen...de nem fog megfázni, hiszen fel van öltöztetve!!

néni: Csak hát nincs sapkája, úgyhogy meg fog fázni!!!!

én: Van sapkája... 

néni: Legközelebb gondoljon erre is anyuka és adjon sapkát erre a szegény kisgyerekre!! Majd sarkon fordul és megvan a véleménye rólam.

Túró Rudi (a legjobb)

A legmókásabb nénimegnyilvánulással ma találkoztam, amikor is a délutáni séta közben elmajszoltam egy túró rudit - nem sejtve mekkora bűnt követek el ezzel. Egyszer csak a semmiből elém ugrott egy néni felháborodott tekintettel: "Persze, a gyerekének bezzeg nem ad enni, felháborító!"

Először nem is értettem, mi van?? Hozzám beszél?? 

Majd folytatta: "Szegény gyerek, legalább egy harapást adjon neki!"

"Hát adnék én szívesen, -mondtam, de ezt is minek? - de egyrészt még nem ehet ilyesmit, másrészt nincsenek fogai (!!), így harapni aztán végképp nem tudna". 

De nem győztem meg, "Borzasztó!", mondta a kedves hölgy és puffogva távozott a légtérből.

Szóval bármennyire is próbálunk jó anyukák lenni, létezik az utcákon egy néni réteg, akiknek sose lesz elég jó, amit csinálunk. De sebaj, legalább van miről fecsegni! :)

(táp-)kábszeres kóma

Ez a bejegyzés még mindig a nagyon megnyúlt előszavam egyik további része, így ismét okoskodás, de ha már a terhességről is írtam, nem ugorhatok rögtön a 7. hónaphoz. Lássuk csak milyenek voltak azok a bizonyos első hetek-hónapok. (Ami rögtön eszembe jut ezekről a hetekről, az egy idézet a Macbethből:  "The horror, the horror!".)

      Bevallom az első időszakból (értsd első 3 hónap) nem sokra emlékszem. Valahogy annyira megnövekedett az egy percre jutó teendőim száma, hogy az agyam csökkentett üzemmódban működött, csak az épp aktuális feladatra koncentrált, így valójában olyan, mintha én magam mindez alatt kómában lettem volna. De ez persze így nem igaz, azért pár dologra elég jól emlékszem, például az első napokra. Szóval először is, 3 nappal a nagy nap után végre hazavihettük a kis gazembert. Annyira rossz volt a kórházban, hogy már a perceket számoltam az utolsó napon (és az előző kettőben is tulajdonképp). Azt gondoltam, hazajövünk és itt majd lenyugszom, szépen kialszom magam, minden rendben lesz, hisz ez az én saját környezetem és itt az a sok szép ruha meg mindenféle, amit vettük a kis B.-nek és minden annyira szuper lesz és egyszerű és egyáltalán. Amikor már a 9. hónapban voltam, a védőnő elmondta mik a teendők, ha megérkezik a picúrka. "Van, aki ragaszkodik hozzá, hogy szinte együtt lépjünk be az ajtón, amikor hazajön a kisbabával a kórházból, de tulajdonképp 3 napon belül vagyunk kötelesek kijönni." - mondta. "Mii?? Hogy együtt jöjjünk haza? Minek?" - gondoltam magamban.. Majd szépen meglátogat minket a 3. napon, addigra rendet is rakok - gondoltam (!!) - meg berendezkedem ( :))))) ) meg kivasalok, kitakarítok ( :)))))))) ), minek jönne már az első napon?? Snitt, június 10 -  nagyjából fél óra telt el az otthoni meghitt családi életből, mire elkezdtem kétségbeesett sms-ekkel bombázni a védőnőt. Sajnos nem ért rá, így csak másnap került sor a látogatásra, tehát volt időm szembesülni a kialakult helyzettel, miszerint hazahoztunk egy emberi lényt (!!), aki tényleg emberből van és ÉN szültem (tényleg én), tehát az én gyerekem (!!) és most otthon vagyunk ketten vele és minden, amit teszünk, az a saját döntéseink által történik és ő elfogadja, mert picike, hiszen még egy kisbaba (!!) és minden - MINDEN a mi felelősségünk! Te jó ég!!!! 

      A számtalan felmerülő kérdéshorror közül most kiemelnék egyet - az etetés! Nekem a kórházban alig volt tejem, így felírtak tápszert, hogy azzal pótoljam ki az étkezéseket. Most félretéve magát a tényt, hogy tápszereznem kell a gyerekem (erre még tényleg visszatérek), egyebek között felmerült a kérdés, "hogyan kell ezt az izét adni-adagolni??". Emlékeztem, hogy a kórházi gyerekorvos mondott valamit ezzel kapcsolatban, de annyira extázisba ejtett a tudat, hogy végre hazamehetünk, hogy elfelejtettem figyelni. Na mindegy, a dobozon biztos rajta lesz - hát nem volt. Na itt eltört nálam a mécses. Kész, ennyi, még ezt se tudtam megjegyezni, egy dologra kellett volna odafigyelnem és képtelen voltam rá, most majd biztosan túl sokat adunk vagy túl keveset, aminek nyilvánvalóan végzetes következménye lesz. És egyáltalán miért nekem mondott el mindent az az orvos, hát nem volt egyértelmű, hogy az agyam még teljes sokkban van és örültem, hogy a kis B. születési anyakönyvi kivonatához kért információk (például a teljes nevem) eszembe jutottak??!! Azt hiszem végül túl sokat adtunk a tápszerből, de azt is elárulom, hogy nem nőtt tőle reggelre még 2 feje a gyermeknek. Sőt, pár hónap után arra is rájöttem, hogy a kisbabák sok mindent ösztönből csinálnak, tehát jól, okosan, úgy, ahogy nekik jó. Nem lehet őket túletetni, hiszen annyit esznek, amennyi nekik kell. Ha meg mégis csak elméretezték a saját adagjukat, akkor egyszerűen tarkón hánynak a fölösleggel. :) Ilyen egyszerű ez!
      Na de térjünk vissza a tápszerhez. Szóval tényleg nehéz elfogadni, ha az embernek nincs elég teje, úgy érzi még annyira se képes, hogy táplálékot állítson elő a saját gyerekének, pedig ez a természet rendje, mindenkinek sikerül... Hát ez azért nem így van. Szerintem ez típus kérdése, van, akinek több van, van, akinek kevesebb, de a lényeg, hogy akárhogy is, de etessük azt a gyereket valamivel, mert - nagyjából mindig - baromi éhes!! És a mai tápszerek már nagyon jól ki vannak ám találva, a dobozuk is szép, a miénken egy kis helyes jegesmedve van, szóval én teljesen megbízom benne. Ami viszont a tápszerezés hátránya, az az, hogy a készítése nagyon sok időt vesz el az amúgy is nagyon szűkös keretünkből. Az időrablás 3 komponensű - 1. a kotyvasztás: ez kerül a legkevesebb időbe, víz + tápszer, megmelegíted, csá! -2. Na igen, de testmeleg SOHA nem lesz! Vagy túl forró vagy túl hideg és akkor rányomsz még 2 percet a babakaja melegítőben, de akkor már megint túl meleg lesz, ekkor csap alá teszed, de akkor meg kihűl és közben végig - ORDÍT - az ÉHES - (és még ekkor is tündéri) kisbabád!!!! De a legaljasabb mégis csak a 3. időzabáló tevékenység: a cumisüveg fertőtlenítés!! "Áhh, nem nagy szám" - gondolod, hisz megvetted azt a nagyon drága és baromi nagy sterilizáló izét, amire rá van írva, hogy 7 perc és kész, tehát csak bedobod az üvegeket, 7 perc és ennyi, nincs ezzel gond. Ahhaaaaaaaaaaaa! Na akkor ismertetném legnagyobb közellenségemet, a cumisüvegfertőtlenítést. Először is, a sterilizáló csak sterilizál, azelőtt neked minden egyes kis apró műanyag vackot (cumisüveg tartozékot) el kell mosnod, de legalábbis öblítened, hiszen a tápszer tej alapú, valamint zsíros, szóval ki kell mosni, mert ki kell mosni. Utána belesakkozod szépen a tartozékokat a sterilizálóba, ami igaz, hogy 7 perc alatt kifőzi a cumikat, de csak miután felforralja a benne levő vizet, ami szintén további 8-10 perc (jó, ha mikrósod van, akkor tényleg csak bedobod a mikróba, na de ha nem, úgy, mint nekem ...), szóval az egész herce-hurca nincs meg hamarabb, mint 20-25 perc, ami anyukaidőben mérve VÉGTELEN!!!! Úgyhogy azt ajánlom minden elkeseredett anyukának, hogy próbálja meg előcsalni a tejecskét magából, mert bár a szoptatás fáj (Nekem mondod?), eleinte nagyon kényelmetlen is lehet stb. DE még mindig a legegyszerűbb táplálási mód. És ha én mondom, akkor az tényleg úgy lehet, mert én 4 hónapig küzdöttem a tejért, mire nagy kegyesen beindult és amikor a rádióban bemondták, hogy "ma van a szoptatás világnapja" másfél órán keresztül zokogtam. Azt is megjegyezném, hogy nekem azóta van tejem, mióta feladtam a tejcsinálást. Egyébként ha valakinek tippek kellenek tejvarázsláshoz, nyugodtan forduljon hozzám. Rengeteg módszert kipróbáltam (kivéve egyet, van valami görögszéna tea, amitől állítólag istálló szagod lesz úgy mellesleg...na azt kihagytam...de csak mert nem találtam) és bár egyik se jött be, azért valakinél biztos sikert arathat.
      Persze a tápszernek is vannak előnyei, például, hogy baromi tápláló és nem fáj tőle a babák hasa (merthogy az anyatejtől fájhat!Nem minden babának, de előfordulhat és akkor az egy 3 hónapos program.) így többet alszik tőle a kis hurkagyurka. Ezt először akkor tapasztaltam, amikor már zsinórban a 3. éjszaka nem érintette a fejem a párnát, ami miatt már tejem se volt, a kis B. meg csak sírt, sírt és akkor eszembe jutott, amit egyszer mondott a védőnő, amikor arról faggattam, hogy vajon hogyan juthatnék több alváshoz. Azt mondta, adjak éjszakára tápszert (merthogy én eredetileg csak pótlásnak használtam, egész adagnyit sose adtam belőle) és akkor majd többet alszik, hiszen nem kel fel a hasfájás miatt. Erre persze az első reakcióm az volt, hogy "Na még mit nem, tápszerezzem be a gyerekemet éjszakára? Én aztán ilyet soha..." - és mégis, 72 óra alvás nélkül sok mindenre képes. És a dolog tényleg működik, illetve működött. Mi ezért is hívjuk a tápszert kábszernek, mert eleinte órákra kidőlt tőle a gyerek, úgy működött nála, mint egy kábító lövedék. Szóval egyszer-egyszer ki lehet próbálni, mert ha tényleg, igazán hasfájós a gyereked, akkor az első 3 hónapban elbúcsúzhattok az alvástól, nem beszélve arról, hogy milyen szívszaggató végignézni, hogy minden evés után görcsök kínozzák a tündéri kisbabádat.
      De túl a táplálás nehézségein, túl a hasfájáson  (ami szintén megérne egy bejegyzést), túl a nemalvásokon és ezer egyéb felmerülő - megoldandó problémán, egyetlen nap se volt eddig, amikor ne tudott volna egy pillanat alatt a világ legboldogabb anyukájává tenni az, hogy rám nézett a kisbabám. Nagyon hamar nőnek és amikor azt hiszed már nem lehet ennél cukibb a kis bogyóka, akkor a következő napon előrukkol egy megagiga cukisággal, amitől elolvadsz. Úgyhogy mindenképp megéri belevágni!!!!

level 0

     Amikor terhes lettem, azt gondoltam, ez annyira érdekes-izgalmas dolog, hogy minden mozzanatát dokumentálni fogom majd, én leszek az, aki mindent dátummal együtt rögzít, és majd évek múltán csak előkapom a jegyzeteimet és órára pontosan felidézem mi mikor történt. Aha, persze! Kiderült, hogy a terhesség bár "csodálatos, fantasztikus"-ként emlegetett élmény (ami persze azért szintén igaz), úgy összességében nem a legjobb buli, de legalábbis egy olyan, amiben az embernek nem sok mindenhez van energiája. (Én megelégedtem azzal, hogy minden nap fel tudtam öltözni normálisan, el tudtam vonszolni magam a munkahelyemre, ahol NEM aludtam el, majd hazatérve még arra is volt erőm, hogy vacsorázzak és lezuhanyozzak. Ha ez minden nap összejött, az már több volt számomra, mint menő.) Persze félreértés ne essék, a végeredményt tekintve mindenképp jó, szép, sőt a legjobb dolog ez az egész, de azért nem az az állapot, amiben 9 hónapnál tovább szívesen maradtam volna. Nem akarok sokat "fecsegni" erről a témáról, ez egy aktuális blog lesz, nem egy ilyesmi, de azért íme néhány dolog, amit még nekem is sikerül felidéznem.

      Azon kívül, hogy én a 2. héttől kezdve egész nap, minden nap úgy éreztem magam, mint aki egy hőségben átstrandolt nap után a tűző napon gyalogol haza strandcuccokkal megrakodva, rá kellett jönnöm, hogy ez a 9 hónap rettentő sok stresszel jár. Ha az embernek még magától nem is jutna eszébe semmi ijesztő, itthon szeretnek gondoskodik róla, hogy a 9 hónap* mindegyikére jusson egy olyan kedves kis vizsgálat, amitől végigstresszelhetjük az aktuális hónapot. (Azért írom, hogy itthon, mert azért vannak országok, ahol sokkal lazábban veszik a dolgokat. Persze nem tudni melyik a jobb... )
Először ugye eleve ott van az az utálatos első 3 hónap, amíg "még bármi történhet" - ezt szeretik mindenhol hangsúlyozni, ami személy szerint engem teljesen kikészített. Aztán elvégeznek egy sor horror vizsgálatot. Olyan dolgokat ellenőriznek, amire soha az életben nem gondoltad volna, hogy egyáltalán létezik és ráadásul mindig hozzáteszik, hogy erre meg arra azért van szükség, hiszen "sose lehet tudni". Mindez nálam oda vezetett, hogy már bármit elhittem volna magamról, "kész, végem, egy szifiliszes cukorbeteg félőrült vagyok és észre se vettem". Emiatt én egész végig visszautasítottam azt a feltételezést, miszerint "a stressz árt a babának". Ha valóban ártana, akkor nagy gondban lennénk. Ki az, aki nem stresszel, amikor azt nézik, nincs-e valami rémisztő nevű baja a kisbabájának?? Vagy, amikor összenyomnak a metrón, mert még nem látszik a pocakod (bár, ha látszik, ez akkor is ugyanúgy előfordulhat sajnos)... Például egyszer, talán a 8. hónap végén nekimentem egy villanyoszlopnak - úgy jól, telibe - (én már a terhesség alatt se tudtam aludni szinte soha, így mindig félálomban voltam "ébren" ) és természetesen utána rémsztorikat gyártottam a fejemben vagy 3 napig, hogy biztosan összenyomtam valamiét a kisbabámnak, csupán azért, mert egy bamba álomkóros vagyok. De arra jutottam, hogy stramm lurkók ezek odabenn, nem kell aggódni semmin, azon meg végképp nem, ha kicsit stresszel az ember, annyi belefér!!

      De persze tartogat még izgalmakat ez a 40 db (!!) hét.  A 6. hónap körül például már elkezdhetünk aggódni azon, vajon nem lesz-e koraszülött a kis bogyóka. Ez eltarthat a 36. hétig, amikor ez a félelem átalakul az "ugye észreveszem, ha megindul a szülés??", "ugye nem leszek épp egyedül...(és/vagy) a villamoson??", "ugye megérzem, ha ezek AZOK a fájások??" és társaivá. Amikor például kiderült számomra, hogy a magzatvíz nem is mindig folyik el és ilyen esetekben más jelekre kell hagyatkozni, biztos voltam benne, hogy na, velem tutira ez lesz.: ott ülök majd éjszaka a fájásokon és sakkozom jobbra-balra, hogy vajon ez most az-e vagy inkább mégsem (??) , majd egyszer csak megszülöm a kanapén a kis B.-t. Azért ez persze nem így megy, legalábbis első gyereknél biztosan nem, sőt még nálam sem. A magzatvíz végül kegyes volt hozzám, tiszteletét tette nálam a jeles napon és ellentétben a filmekben látottakkal, 3 perc helyett az enyém 10 óra alatt folyt el, szóval további aggodalmam, miszerint "nem fogok időben beérni a kórházba", szintén alaptalan volt, hisz ennyi idő alatt, akár egy távoli országba is eljuthattam volna. 

      A szülésről nem annyira szeretnék nyilatkozni, maradjunk annyiban, hogy tényleg nagyon nagyon fájdalmas dolog, de a kórházban eltöltött 3 naphoz képest végül is nem is olyan szörnyű. (Azért hasonlítási alapként megjelölném az Alien trilógiát...) De persze minden szörnyűség, fájdalom és egyebek ellenére számomra mindig a legcsodálatosabb nap lesz június 7., amikor megszületett ez a kis kópé, aki miatt minden nap történik valami (vagy inkább 100 olyan valami), amiről érdemes fecsegni. :)

*A 9 hónap nagy átverés, hiszen ez valójában 10 hónap!!!! 40 hét = 10x4 hét!! Nagyon kiakadtam, amikor rájöttem.

Let's B&B!

Hosszú hónapok óta, sőt, több, mint egy éve tervezem, hogy megint belevágok egy blogba. Bár legutolsó próbálkozásaim kudarcba fulladtak, azért a Hollandiás blog (ami egyébként rejtélyes módon felszívódott a világhálón) egészen kedvelt volt, még általam is, ezért úgy gondolom, hogy ha van egy jó állandó témám, akkor azért tudok én írni kedvelhetőket. Témám az most akad, hiszen anyuka lettem, ami kitölti minden napomat - órámat - percemet!
Szóval megpróbálom, kezdődjön a B&B blog, ígérem a kezdeti okoskodást felváltja majd a fecsegés! ;)