babakocsi vs. tömegközlekedés

Több anyuka barátnőm (mert már vannak...több!!) kérte, hogy írjak a bkv-zásról, hisz én ebben profi vagyok. És tényleg, ha valamiben, hát ebben annak vallhatom magam, ugyanis - vigyázat, sokkoló közlemény következik, aki nem készült fel rá, zárja be gyorsan a blogot - nekünk nincs kocsink. Tényleg nincs, nem is vezetünk, B. apuka tud ugyan, de utál, én meg annyira rettegek még a gondolatától is, hogy meg sem próbáltam megtanulni. Nem viccelek, ez így van, így élünk mi ketten 1db gyerekkel és 0db autóval együtt. Nem mondom, hogy néha nem jönne jól egy fuvar, de összességében azt kell mondjam, némi nagyszülői-barátnői segítséggel túlélhető a dolog. Szerintem Budapest pont az a város, ahol mindez bevállalható, persze kellő felkészültséggel. Ezért is írom ezt a posztot nektek, bkv-zásra készülő anyukák, hogy azért erre-arra számítsatok, mielőtt nekivágtok a városnak. De mindenképp érdemes belekóstolni, úgy gondolom.
Azt hiszem az a legjobb, ha járművenként elemzek-szidkozódom-pontozok stb. 

Előszóként még elmesélném, hogy én hogyan vettem rá magam a tömegközlekedésre az elején. Szóval az úgy kezdődött, hogy kis B. borzasztóan utálta a babakocsit, üvöltött ahogy beletettük-amíg benne hagytuk. Igaz a 3. hónapra elmúlt az undor, na de most gondoljatok bele, ez azt jelenti, hogy 3 hónapig otthon aszalódtunk - horror! Ki kellett szabadulnom, de féltem, hogy nem tudom majd felemelni a babakocsit, nem fognak segíteni, eljutok A-ból B-be és ott ragadok B-ben, mert képtelen vagyok meglépcsőztetni a babakocsit és majd ott üvölt a már éhes gyerek stb. ... Aztán B. apuka és anyukám is (jóhiszeműen) meggyőzött róla, hogy az emberek biztosan segítenek, hát nem igaz, hogy nem. De, de igaz. Az emberek 80%-ban nem segítenek. És lehet, hogy most magatokban azt mondjátok, hogy "ó, de, amikor én mentem ide meg oda, rögtön segítettek", de azt kell mondjam, hogy akkor bizony mázlitok volt. Én minden nap tömegközlekedem és 5-ből max 2x segítenek. Szóval az ominózus első alkalommal megtörtént, amitől féltem, ott álltam a Vörösmarty téren és nem tudtam lemenni a földalattihoz. Végül erőt vettem magamon és valahogy lecipeltem a babakocsit, az akkor óriási súlyúnak tűnő kb 4kg-os gyerekkel együtt, majd a leszállás után, fölfelé is megtettem ugyanezt. Ezután lóhalálában vettem egy jó kis hordozót és sok sok hónapon keresztül kizárólag azzal szálltam fel bárminemű járműre. Aztán bumm, kis B. hirtelen 10kg lett és kénytelen voltam babakocsira váltani, de szerencsémre akkorra már kifejlődtek a babakocsi emelő karizmaim (biztos vagyok benne, hogy ez a hivatalos nevük :D ) és rájöttem, hogy végül is ez se olyan vészes dolog. Szóval azóta is így utazgatunk kis B.-vel nap, mint nap, bár azért néha még így is inkább bevállalom a hordozót, maximum ha nem bírom el a kis hurkás lábút, akkor leteszem sétálni.

Na de térjünk a lényegre, szóval akkor a kedves járművektől a kevésbé kedvesek felé veszem az irányt.

1. Legideálisabb -  4-6-os villamos. Nem kell segítség a felszálláshoz (ami azért jó, mert nem is lenne), simán fel lehet rá tolni a babakocsit és általában még a babakocsis helyet is átadják, ha kellően szerencsétlenül néz ki az ember. :) 

2. Alacsonypadlós busz / troli - Ezek is szuperek, bár a leszállásnál figyelni kell, néha egy lépcsőfoknyi is lehet az alattunk tátongó lyuk, például a 105-ös Krisztina téri megállójánál.

3. 4-es metró - van lift = VAN LIFT!!!! Ez az információ magáért beszél, csak azt sajnálom, hogy szinte sose utazom vele. 

4. Piros metró - ez csak azért kap ilyen szép helyezést, mert nem ocsmány-koszos-büdös (még). Amúgy nincs különösebb bababarát tulajdonsága. A mozgólépcső se túl nagy előny. Én rettegek tőlük, még mindig (B. apuka most biztosan forgatja szemeit, szerinte ugyanis ebben nincs semmi ijesztő...). A jó hír az, hogy az akció nem annyira félelmetes, mint amilyennek tűnik, de azért kicsit mégiscsak az. Nyugi, azért nem lesz gond, amit tudok tanácsolni az a következő technika: felfelé menet az első kereket told rá egy lépcsőre és a hátsó kerekek utáni 2. (vagy 3.? - na látjátok, ezért utálom ezt az egészet!) lépcsőre állj te és reménykedj, hogy az előtted álló néni nem esik hátra (mert már ilyenről is hallottam). Lefelé a legfontosabb szabály (főleg a Moszkva térnél), hogy ne nézz le!! Soha!! Itt egyszerűbb a lépcső szabály, told rá a babakocsi hátsó kerekeit az előtted lévő 1. lépcsőfokra és tartsd a babakocsit így vízszintesen, az első kerekei tehát a levegőben - ne is gondolj bele!! Ajánlom, hogy zavarj le előtte egy sorozatnyi főpróbát a legközelebbi plázában. Én a Mammutban gyakoroltam be a tudományomat.

5. Földalatti - alapvetően nem lenne vele gond, ha nem kéne lépcsőzni az összes megállónál. Plusz kicsit idegesítő, hogy abban a percben, ahogy kinyitják az ajtót, közlik, hogy "az ajtók záródnak". De ne tántorítson ez el se senkit, én szinte minden nap földalattizom babakocsistul és még egyszer sem szorultunk be (kop-kop-kop).

6. Kék metró - kritikán aluli, inkább ne utazz vele!! De ha muszáj, akkor valahogy bírd ki. Azért túl lehet élni.

7. Régi villamosok - ha mázlid van, valaki segít felmenni a 3db magas lépcsőn. Ha nincs, akkor felcipeled, azért 3 lépcső nem a világ, viszont vigyázzatok, csak a közepénél fér be az ajtón egy babakocsi, a többinél korlát van.
8. Régi (nagyon régi!) buszok, trolik - inkább hagyd ki, tényleg, maradj otthon, főzz egy levest, jobban jársz vele. De ha mégis nekivágsz, készülj a cipelésre. Nézz ki magadnak valakit, akinek már a leszállást megelőző megállóban elkezdesz könyörögni, hogy segítsen lejutni a járműről. Telefon mindenképp legyen nálad, hogy ha mégse sikerülne lejutni, fel tudd hívni a férjedet/barátodat/akárkidet a végállomásról, hogy jöjjön érted, mert fent ragadtál.

Remélem tudtam segíteni és nem ijesztettem el senkit a tömegközlekedéstől! Ezt alapvetően egy lelkesítő posztnak szántam. Jó utat! :)

(Azért néha-néha már megfordul a fejemben, hogy letegyem a jogsit... Nálam már ez is nagy szó, ki tudja mi lesz belőle (10 év múlva). :D )