India a nappaliban

KisBé olvasott egy cikket az interneten, miszerint egyes kultúrákban az a szokás, hogy az emberek kézzel esznek mindent. Úgy döntött utánajár, milyen is ez.

Egy fokkal komolyabbra fordítva a szót, bűntudat által vezérelt lazaságról volt ma szó. Minden a husi számlájára írható, ugyanis elfogyott, ezért be kellett szerezni a következő adagot. Na most én nem tudom elmondani, hogy mennyire utálom a nyers húst... Onnantól kezdve utálom, hogy átveszem a hentestől, azon keresztül, hogy megoperálom, egészen odáig, hogy belekerül a serpenyőbe. Akkor már jóban vagyunk, de addig uuuuutálom az egészet! Viszont kis B-ért mindent, imádja a husit, szóval elkerülhetetlen ez a nyers hús hacacáré, mindegy, nyilván kibírom. Szóval az állat bekerült a háztartásunkba, felszabdaltam, megsütöttem és eközben szegény magányos gyermek egykedvűen dobálta ki a játékait a járókából (hátha összeszedem őket). Próbáltam elvonni a figyelmét könnyelmű ígéretekkel, valahogy így: "2 perc és játszunk", "na, most már csak 5 perc és játszunk" és így tovább. De mire készen lettem, már ebéd idő volt, így nem játszottunk (igen, ez csúnya volt tőlem, tudom), hanem ettünk, ami már csak azért is rosszabb a játszásnál, mert ez a gyerkőc nem igazán szeret enni. Legalábbis szilárd élelmet nem. Úgyhogy szörnyen éreztem magam, hogy bár nem szándékosan, de akkor is így átvertem szegényt. Aztán egyszer csak beletenyerelt az ebédjébe és egy óriásit hahotázott (ilyet azelőtt ő még nem csinált, még ennyire se méltatta az ennivalót). Ekkor én is elkezdtem nevetni, mert annyira látszott a szemében a huligánság, hogy én meg majdnem őt ettem meg ebédre. És akkor az jutott eszembe, na jó, egyszer én is lehetek laza, jó fej anya, amúgy is egész nap mosok meg mosogatok, tök mindegy, hogy most egy szettnyi ruhával több vagy kevesebb. Így megengedtem a tapicskolást, az ide oda gazemberkedést (persze közben próbáltam megtömni) és azt kell mondjam, ennyire még soha sem élvezte az evést. Sajnos ennek ellenére nem csinálunk ebből rendszert, de csak mert nem vagyunk rendszerkedvelők. (Meg mert azért mindezt feltakarítani már kevésbé muris.) Imádom ezt a kölköt, na, ő a legjobb fej (és a legnagyobb csibész is)!

A rendszertelen mindenemet!

Már két hónapja étkezik nagyfiúsan az én ici-pici nagyfiam és ahelyett, hogy mostanra a kisujjamból ráznám ki az egész étkeztetés rendszerét, azt kell mondjam, minden harmadik-negyedik napon kiderül, hogy nem működik a rendszerem. Hiába találom ki minden reggel, hogy most, most majd 1. időben ebédel kis B, 2. én is ebédelni fogok ÜLVE, 3. valahogy úgy zsonglőrködöm majd az edényekkel-konyhai fegyvertárammal, hogy ne kelljen ötezerszer mosogatni, végül sosem jön össze ez így mind. Tegnap részlegesen elégedett voltam a napunkkal és tulajdonképp ma is, de nem fogom elbízni magam. Mégse ez az, ami ebben az egész etetősdiben gyakran az őrületbe kerget (nem, emiatt néha kicsit kiborulok pár percre, aztán nagy levegőt veszek), hanem a "mit adjak enni ennek a kedves gyermeknek" ügy. Amikor elkezdtem ezt az egész hozzátáplálást, természetesen utánaolvastam egy-két helyen, hogy mit-hogy-mikor, kikérdeztem a védőnőt stb. Elterveztem hogy hogy fogom csinálni, aztán rájöttem valamire. Ezek a listák a különböző zöldségek-gyümölcsök bevezetéséről olyan anyukáknak készültek, akik egy olyan (szerintem képzeletbeli) országban élnek, ahol az év minden napján minden zöldség és gyümölcs megterem és ahol az embernek csak kedvesen bólogató tapasztalt ismerősei vannak. Ugyanis, tél van, az egyetlen babakaja alapanyag, aminek szezonja van az a sütőtök. Ami egyébként szuper dolog, kis B imádja, de azért nem ehet minden nap azt. Így hát jönnek a tanácsok, melyek általában így kezdődnek: "Ugye nem adsz neki...??!!" vagy "Adj neki nyugodtan ... nem lesz tőle semmi baja!". 

És ami a pontok helyén van, azt azért nagyon nehéz hasznosítanom, mert nagyjából mindegyikkel egyetértek, csak hát kicsit nehéz lenne mindennek eleget tenni. 

Merthogy "Ugye nem adsz neki...:

- ...répát, salátát, spenótot stb., hiszen nincs szezonja, tele van vegyszerrel, eszedbe ne jusson!!!!

- ...üveges bébiételt, azt nem szabad, tele van adalékanyagokkal, inkább főzz neki, hát nem olyan nehéz összedobni egy babakaját, ne viccelj már!

Viszont  "Adj neki nyugodtan:

- ...mindenféle zöldséget, hát meg kell szoknia a vegyszereket, városi gyerek.

- ...üveges bébiételt, rengetegen adnak a babájuknak, az legalább tényleg bio.

Igazából mondom, az a gondom, hogy mindegyikkel egyetértek viszont csak részben tudok okosan dönteni. Végül is úgy határoztam, kis B nyitott lesz a modern világ gasztronómiájára. A napokon idényzöldségeket (tehát kb sütőtököt), B napokon vegyszerfőzeléket (csak az íze kedvéért) és C napokon üveges szégyenpépet fogyaszt. A, B és C nem feltétlenül ebben a sorrendben követi egymást. Általában az A menüre törekszem (igyekszem bio dolgokat vásárolni hátha nem kamu...), de azért egyszer-egyszer belefér egy kis rizikó-brokkoli és azért az üveges bébiétel sem az ördög műve - talán...(hanem Claus Hippé). És egyébként is, mindjárt tavasz (ugye??!!!!) és jönnek a zöld utas répák-krumplik, éljen! Amúgy meg, ez a gyerek húsimádó, magasról tesz a főzelékeimre.

Élet Sophie-val

Szóval végül csak megvettem a kis hírességet és most velünk él, úgyhogy tartozom egy beszámolóval, azt hiszem. Igazából főként azért voltam szkeptikus Zsófikával szemben, mert már egy rakat rágókát vásároltam a fogzás alatt, mondván "na ez meg az majd biztosan beválik" és igazából eddig egyik sem jött be úgy igazán. Persze, rágcsálgatta kis B mindegyiket, de nem éreztem úgy, hogy bármelyik is igazán használt volna a fogzás horror-terror alatt. Talán az egyetlen, ami eddig bejött az a cumi volt (tehát az egyetlen, ami valójában nem erre való), de igazából az se kötötte le túl sokáig a cápa fogakat. Na jó, gondoltam, ha van rá 10% esély, hogy ez csúnya zsiráf bejön és enyhíti a (már nem is olyan kicsi) kisbabám fájdalmait, akkor nekem megér egy próbát. Elvégre amennyire utánaolvastam, az anyukák csak pozitívan vélekedtek róla és az a nagy hírnév, ami körüllengi, bár nagyon furcsa (ha valamit ennyire dicsérnek, az nekem mindig gyanús...nagyon gyanús), de hátha igaz. Először besurrantam a boltba és igen, csúnya dolog, de kivettem a dobozából és megfogdostam - ugyanis nem voltam biztos benne, hogy fogtam már valaha kaucsukot (igazit :D ). És be kell valljam, Sophie elég jó bőrnek tűnt - olyan radír szerű, tényleg nem egy olyan átlagos műanyag vacak (amiből egyébként már szintén vásároltam egy jó párat). Hát jó, gondoltam, lehet, hogy hülyeség, de megpróbáljuk az életet (amiben egy gyerek 28!!db fogat növeszt) Sophie-val folytatni. Hazavittem és az esélytelenek nyugalmával (miután gondosan megfürdettem persze) átnyújtottam kisBének az új barátját. Na, gondoltam, két harapás és félrelöki, jöhet inkább valami fincsi kis tévé kábel vagy ilyesmi (azokat imádja)... DE nem!! Képzeljétek el, hogy ez a zsiráflány tényleg tud valamit. Imádta! És el kell ismrenem, tényleg jól van kitalálva, mert a lábacskáit könnyű fogni még egy ilyen pici mancsnak is és rágcsálni is lehet a lábait, meg a fejét is. Szóval Sophie egyből a járóka legnépszerűbb játékává vált (a többi játék most biztosan utálja őt...remélem nem csúfolják éjszaka, amikor a nagyfőnök alszik). Úgyhogy magam se gondoltam volna, de végül is csak ajánlani tudom Sophie-t, sőt, sajnálom, hogy csak most találtunk rá.