Amikor belehúzunk

Hű, jó rég nem írtam. Vajon mi lehet ennek az oka? Talán maratoni nyaralást tartok? Vagy meguntam az egészet? Ó, dehogy! Először csupa k betűs történt itt, aztán egy kis ráadás. Na de leírom. Szóval ott kezdődött az egész, hogy úgy egy hónapja egyik nap arra gondoltam, "De jó, hogy már tök rég nem voltunk betegek, talán nem is olyan ez a kis Bé, amilyen én voltam kiskoromban (vagyis egyfolytában beteg)...". Aztán rá pár napra lebetegedtem (ami egyébként nem lenne érdekes) és egy icipicit kis Bé is. De még gondoltam is, hogy ez egy ilyen semmi nátha, pár nap és "elfújja" az orrszívó. Rövidre fogom, megpróbálom, de ekkor jött a krupp (az első k bettűs), amit kórház követett (ez a második), ahonnan én például sokkal betegebben távoztam, mint a velünk egy szobában betegeskedő 4db zöld taknyú kisgyerek. De ez sem baj, hisz az anyukák szuperhősök és szuper erejük segítségével 2-3 nap alatt minden nélkül, a felgyülemlő teendők hatására gyógyulnak és ez így is történt. Pár nap és meggyógyultam, már kis Bé sem köhögött, szuper. Aztán egyszer csak belázasodott, megint egy k betűs, ez alkalommal középfül gyuszi... Csak azon aggódtam végig, hogy ne legyen beteg az első szülinapján (ami amúgy múlt héten volt). Szerencsére ez össze is jött, illetve csak kis csalással, részben. Mert ugyan volt neki "középfüle" (ahogy a Keménykalap és Krumplorrban fogalmaz a beteg kislány), de jó kedve is volt mellé és szerintem nagyon élvezte a phártit. A héten már kezdett elmúlni minden k betűs, így néha-néha arról ábrándoztam, hogy megint csak a házimunka és az alap nemalvás nehezíti majd meg napjaimat, amikor egyszer csak bummmm. Kis Bének mászás közben kicsúszott maga alól a keze a parkettán és óriásit koppant az álla. Vérző száj - anyuka pánik - jajj szeeeeegény, kész, nem figyeltem rá eléggé, matracokkal kéne beburkolnom a parkettát, jaj, de szörnyű anya vagyok!!!! Belenézek a szájában, semmi különös - huhh, tök jó, akkor ennyi, egy kék folt és egy kis vér, ez még mindkettőnknek belefér - gondoltam...tévesen. Aztán egyszer csak rám mosolygott és TÜTÜMMM, ott volt az újabb pánik indikátor, a 2db felső első gyönyörű szép, icipici, még ki sem bújt fogacskából letört 1-1 darab. Végtelen szomorúság, kész, borzalmas anya vagyok, ez most már biztos. Még azt se vártuk meg, hogy a mászókáról leeshessen és máris látható sérülése van. Rögtön elvittem fogorvoshoz, ahol megnyugtattak a kedves doktor nénik. (Kis Bé-t nem kellett, őt nem hatotta meg az egész trádzsedi, csak engem, nyilván. :D ) De aztán rájöttem, hogy nagyon okos dolog a természettől, hogy ad a gyerkőcöknek egy elhasználható foggyűjteményt, aztán kap mindenki egy jó kis second chance fogsort.
Szuper azért, nem?! Annyit várunk ezekre a szemét fogakra, éjjeleken át nyugtatgatjuk a kisbabánkat, amikor sír, lázas, mert jönnek ezek a kis genyák és aztán kijönnek és nemhogy fellélegezhetnénk, hanem itt az újabb para faktor "csak ki ne törjenek!". Eddig ettől eszembe se jutott aggódni, na de most! Nem baj, tegnap este a kezére csukta az egyik szekrényt még gyorsan lefekvés előtt, úgyhogy jobb ha edzem magam, azt hiszem kis Bé nem az a sarokban ülős fajta kisfiú. De nem bánom, mert ő a leges legjobb fej!! :)