Szóval két gyerekkel a vonaton Balaton felé a 40 fokban, erről szeretnék most mesélni.
Anyukám (aki az első nyári napsugár észlelése után leköltözik a Balatonra) feldobta, hogy ugorjunk le hozzájuk pár napra, hogy ne olvadjunk szét a lakásban ebben az elviselhetetlen hőségben. "Csak 2 és fél óra az út és veszel jegyet a légkondis kocsiba. Nem kell semmi babakocsi meg ilyenek, kösd magadra Z.babát, úgyis elszórakozik majd az öledben..." - mondta kedves anyukám tényleg jó szándékkal, én meg azt gondoltam, miért is ne, ennél a szaunánál bármi jobb, nem egy olyan nagy dolog lemenni 2 gyerekkel a Balatonra. Na most, ha valaki ilyesmit tervez a közeljövőben, elárulom, hogy de, az! 😀
Fél nap alatt sikerült is bepakolnom, miközben mindkét gyerek nonstop üvöltött, mert szanaszét izzadtak - de még mindig lelkes voltam.
"Nem kell sok cucc, összeszedsz egy kis bőröndnyi ruhát, aztán ennyi" - mondta anyukám és én hittem benne, hogy ez sikerülni fog. A bőröndöt kb 10 perc alatt megtöltöttem, de úgy, hogy alig bírtam megemelni. Ezután maradt még "pár dolog", amit beledobtam egy óriási vászontáskába...majd a maradék "csak még egy pár dolgot" egy kisebb táskába és "további pár nagyon fontos dolgot" kis B. hátizsákjába, majd ráakasztottam még az egyik "dolgos" táskára egy hűtőtáskát és egy uzsis táskát is és már kész is voltam. Ja nem, mert Z.babát magamra kötöm, mert az úgy jó lesz nekem- miért is ne - így még őt is magamra szereltem és már indulhattunk is.
"Nem kell sok cucc, összeszedsz egy kis bőröndnyi ruhát, aztán ennyi" - mondta anyukám és én hittem benne, hogy ez sikerülni fog. A bőröndöt kb 10 perc alatt megtöltöttem, de úgy, hogy alig bírtam megemelni. Ezután maradt még "pár dolog", amit beledobtam egy óriási vászontáskába...majd a maradék "csak még egy pár dolgot" egy kisebb táskába és "további pár nagyon fontos dolgot" kis B. hátizsákjába, majd ráakasztottam még az egyik "dolgos" táskára egy hűtőtáskát és egy uzsis táskát is és már kész is voltam. Ja nem, mert Z.babát magamra kötöm, mert az úgy jó lesz nekem- miért is ne - így még őt is magamra szereltem és már indulhattunk is.
A lakásból könnyen kijutottam, viszont sajnos ez volt az utolsó dolog, ami könnyen ment. A lépcsőházban meglátott egy a folyosó végén hűsölő 70 éves bácsi, aki annyira elképedt azon, hogy én így tervezek lemenni a lépcsőn, hogy fél másodperc alatt odarobogott hozzánk (fürdőnadrágban) és lecipelte a bőröndömet, majd nagyon aggódott értem - de még mindig lelkes voltam.
Lementem a földalattiba - na már csak átszállok a metróra, aztán a vonatra a légkondiba(!) és ennyi - gondoltam. Azt sajnos elfelejtettem, hogy kis B. retteg a mozgólépcsőn és annyira rástresszel a dologra, hogy MINDIG 2 lépcsőre lép egyszerre és elesik. Ez most is így történt (azalatt az egy másodperc alatt, amíg elengedtem a kezét, hogy a behúzzam a bőröndöt, ami szintén beakadt természetesen), baja szerencsére nem lett, viszont az esetet végigizgulta a mozgólépcső nyugdíjas csapata és ismét mellénk szegődött egy-két aggódó néni-bácsi, akik készségesen cipelték a bőröndömet a metrókocsiig. Hihetetlen, de ezek után megérkeztünk a pályaudvarra, majd beültünk az áhított légkondis kocsiba, Z.baba elaludt, kell ennél több?? Igen, mondjuk egy működő légkondi. A kalauz bácsi állította, hogy működik, hisz bent "már csak 30 fok van", ennek ellenére szétolvadtunk ezen az alacsonynak titulált hőfokon. Na mindegy... Leültünk egy aranyos bácsika mellé, aki segített elhelyezni a bőrönd szettet - mert még nem ismert minket. (Később felhívta a felesége és az útjáról érdeklődött. A bácsi válaszai ködösek voltak, például: "(...) majd később elmesélem, de az biztos, hogy egy valamit egy életre megtanultam...." Erős a gyanúm, hogy ez az volt - soha többé nem ül kisgyerekesek mellé.)
Na, mindegy - gondoltam, legalább Z.baba alszik. Na de nem akarok itt olvasónaplót írni az eseményekből, csak megemlítek pár lényegesebb pillanatot. Például, hogy Z. baba mindössze 10 percet aludt, majd felkelt és én jó ötletnek tartottam megetetni egy barackos bébiétellel. Amikor a harmadik kanál után az EGÉSZET magamra öntöttem, már kevésbé tűnt mindez jó ötletnek. Mindegy, ki ne élvezné 30 fokban, hogy minden porcikája ragad??!!
Több izgalom nem nagyon volt, viszont visszafelé is vonattal utaztunk ám.
Ezúttal működött a légkondi, nem ült mellettünk senki és egészen jól indult az egész. Nem is lett volna vészes, ha Z.baba nem dönt úgy, hogy elkezd torkaszakadtából üvölteni... Mindennel próbálkoztam, adtam neki vizet, almalevet, csörögtem - zörögtem, kis B. nevettetni próbálta, de nem használt semmi. Csak üvöltött és üvöltött kitartóan. És ekkor elérkeztünk a stresszelő számú mérges tekintethez, így nem volt más választásom, kénytelen voltam megnyomni a kikapcs gombot, vagyis megszoptatni. Azért azt elárulom, hogy annyira nem szeretek ilyen helyen szoptatni (úgy is mondhatnám, kifejezetten utálok!!). Pedig én igazán szoptatás párti vagyok, mindkét gyerekemet igény szerint (tehát naponta ezerszer) szoptattam-szoptatom, mindkettőnél rengeteget szenvedtem a tej beindításával, de azért kitartottam. Szép dolog, jó dolog, de akkor se szeretem ezt nyilvános helyen csinálni. Ennek ellenére kb mindig rákényszerülök. Akcióm szerencsére a világon senkit sem érdekelt, viszont annak mindenki örült, hogy az üvöltés megszűnt. Ráadásul bár nem direkt, de úgy voltam öltözve, hogy rendkívül trükkösen, észrevétlenül tudtam lezavarni ezt a műveletet, szerintem tényleg senki se vette észre. Aztán jöttek ellenőrizni a jegyet - de nálunk már jártak, így gondoltam védve vagyok... Plusz, biztosan látszik azért, hogy mit csinálok, nem hiszem, hogy ide merne jönni bárki is....Ó, hát persze. 😂 Valószínűleg tényleg annyira ügyesen sikerült szoptatnom, hogy még az ellenőr se vette észre, még akkor se, amikor odahajolt hozzám, hogy megkérdezze "Önöknél már jártam, igaz?" Na ettől aztán Z-baba annyira megijedt, hogy hirtelen felkapta a fejét, elkezdte letépni rólam a trükkösen takaró ruhámat (mondanom se kell ugye, hogy a trükk nem volt tépésálló...), majd az ellenőr felé intézett egy kiadós hányás sugarat. A fickó szerintem sokkot kapott, hebegve-habogva mondta, hogy "ööö...igen, az önökét már láttam!" - Igen, nálunk már mindent látott, gondoltam.
Több izgalom nem nagyon volt, viszont visszafelé is vonattal utaztunk ám.
Ezúttal működött a légkondi, nem ült mellettünk senki és egészen jól indult az egész. Nem is lett volna vészes, ha Z.baba nem dönt úgy, hogy elkezd torkaszakadtából üvölteni... Mindennel próbálkoztam, adtam neki vizet, almalevet, csörögtem - zörögtem, kis B. nevettetni próbálta, de nem használt semmi. Csak üvöltött és üvöltött kitartóan. És ekkor elérkeztünk a stresszelő számú mérges tekintethez, így nem volt más választásom, kénytelen voltam megnyomni a kikapcs gombot, vagyis megszoptatni. Azért azt elárulom, hogy annyira nem szeretek ilyen helyen szoptatni (úgy is mondhatnám, kifejezetten utálok!!). Pedig én igazán szoptatás párti vagyok, mindkét gyerekemet igény szerint (tehát naponta ezerszer) szoptattam-szoptatom, mindkettőnél rengeteget szenvedtem a tej beindításával, de azért kitartottam. Szép dolog, jó dolog, de akkor se szeretem ezt nyilvános helyen csinálni. Ennek ellenére kb mindig rákényszerülök. Akcióm szerencsére a világon senkit sem érdekelt, viszont annak mindenki örült, hogy az üvöltés megszűnt. Ráadásul bár nem direkt, de úgy voltam öltözve, hogy rendkívül trükkösen, észrevétlenül tudtam lezavarni ezt a műveletet, szerintem tényleg senki se vette észre. Aztán jöttek ellenőrizni a jegyet - de nálunk már jártak, így gondoltam védve vagyok... Plusz, biztosan látszik azért, hogy mit csinálok, nem hiszem, hogy ide merne jönni bárki is....Ó, hát persze. 😂 Valószínűleg tényleg annyira ügyesen sikerült szoptatnom, hogy még az ellenőr se vette észre, még akkor se, amikor odahajolt hozzám, hogy megkérdezze "Önöknél már jártam, igaz?" Na ettől aztán Z-baba annyira megijedt, hogy hirtelen felkapta a fejét, elkezdte letépni rólam a trükkösen takaró ruhámat (mondanom se kell ugye, hogy a trükk nem volt tépésálló...), majd az ellenőr felé intézett egy kiadós hányás sugarat. A fickó szerintem sokkot kapott, hebegve-habogva mondta, hogy "ööö...igen, az önökét már láttam!" - Igen, nálunk már mindent látott, gondoltam.
A fennmaradó utat megúsztam néhány ordítással és egy pelenkacserével (az ölemben). A leszállásnál pedig már várt minket B.(-Z.) apuka. Máskor azért lehet, hogy elég lesz, ha leöntök mindenkit jeges vízzel otthon. Áááá, nem, egyébként simán bevállalom legközelebb is, de azért a könyvvel vonatozgatós, kellemes utazások ideje elszállt felettünk, azt hiszem.
